Az elefánt nem felejt

Sokszor kérdezik tőlem, hogy voltaképpen mi is az, amire a Facebookot használom: politikai magánnaplót írnék? A szándékom, ha egyáltalán lenne valami nagyon kimódolt, semmiképpen sem ez. A naplóíró elsősorban önmagára kíváncsi, saját racionális vagy emocionális reakcióira: mit tettem és miért, vagy mit nem tettem, s miért nem? Mit mértem föl helyesen és mit nem? Mi volt még magam számára is kiszámítható, és mi volt, ami engem is meglepett – legfőképp önmagamban? Szent Ágoston Vallomásai óta írjuk az önreflexióinkat, halálos komolysággal és iróniával, mélységesen azonosulva önmagunkkal vagy distanciát tartva.Facebookon azokat a publicisztikáimat írom, amelyeket megírnék máshová, ha lenne még „máshová”. De nincs: mindet beszántották, ellopták, felnégyelték, kizsigerelték.Szóval nem magánnaplót írok, hanem a közélet történéseit veszem számba. Nem mindet, kizárólag azokat, amelyek valamiért felkeltették az érdeklődésemet. Elfogult közéleti napló? Természetesen, hisz ki lenne az, aki az isteni objektivitás látószögéből lenne képes írni a megtörténtekről. Én mindössze értelmezni próbálom a sokszor értelmezhetetlent.Miközben tudom, hogy teljesen feleslegesen. Százötven éve, nálamnál sokkalta jobbak és tehetségesebbek tették és teszik ugyanezt, ám ők sem jutottak tovább a hiábavalóságnál, a kétségbeesésnél, az elkeseredésnél, a kiábrándultságnál, a búskomorságnál és a teljes reménytelenségnél.Az olvasót pedig csak azzal bíztathatom, hogy közös bugyrainkba ereszkedünk alá.Miközben ránk férne már végre a Purgatórium.Gábor György